Már nem emlékszem, hogy szúrtuk ki, de sok héttel ezelőtt már világos volt, hogy lesz Milánóban RHCP. Bár közel 10 éve kellett volna megnézni, de akkor nem adta ki, ezért gondoltuk, hogy most majd jól bepótoljuk a hiányosságot. "Egyszer az életben muszáj..." alapon.

A koncertnek a Heineken Jammin' fesztivál adott helyszínt a Milánó melletti expo területén. Előző héten jött a hír, hogy Párizsban mekkora bulit nyomtak: 2,5 órát játszottak, köztük rengeteg régi számot. Nagyon vártuk hát a jeles eseményt!

A fesztivál elnevezés amúgy csalóka: ez 3 estényi, több fellépős koncertsorozat egy színpaddal, délutántól kicsivel éjfél utánig tartó programmal. Sokat elmond azért róla, hogy pénteken a Progidy, szombaton a The Cure volt a húzónév. Red Hot csütörtökön, hogy a csírák vehessenek ki szabadságot péntekre. Maga a helyszín egy betonteknő, amire műfüvet fektettek, kétoldalt meg a két sátorsor volt kaja-pia felhozatallal. Egy bejárat van a végén, ott engednek be-ki mindenkit. Körülbelül Sziget nagyszínpad formátumra kell gondolni. Fesztiválfíling itt egyáltalán nincs, az emberek alig isznak, csúnyán bekarcolt népeket gyakorlatilag nem látni. Majdnem mindenkin van RHCP póló, sokuk akkor vette előtte, és egyből magára is öltötte. Nem mellékesen az olaszok amúgy sem igen tudnak bulizni: általában akkor mennek haza, amikor Magyarországon elkezdődik a vidámság. Milánóban is inkább egy délutáni előzenekaros koncertnek megfelelő hangulat uralkodott. Kicsit furcsa volt továbbá, hogy egy sörmárka által szponzorált eseményen kb. 30 mobil WC volt felállítva. Összesen. És itt fák sincsenek, vagy bármi hasonló, ezért a toi-toi-ok előtt 15-20 percet kellett sorakozni, az állapotuk pedig már csütörtök délutánra is lehangoló volt. Ezek után nem is erőltettem a sörözést. A színpadtól viszonylag messze kerültünk, mert elöl a VIP részleg volt pont ott, ahol normális helyen a pogó megy (vagy ment 15 éve). Egész egyszerűen elejét vették annak, hogy a tömeg ott zúzzon a színpad előtt. Kár. Nem alkoholos italt viszont be lehet vinni műanyag palackban. Ezzel a lehetőséggel bőven éltek is a "fesztivál" látogatói. Elgondoltam, hogy simán lehetett volna bármilyen átlátszó szeszt bevinni vizespalackban, de töményezésre itt nincs igény, úgyhogy kicsit el is szégyelltem magam.

Kezdés 21:45 volt program szerint, 10 perc késéssel pedig fel is csendül az első szám. Itt most előre elnézést kell kérnem, de én a zenekar munkásságát kb. a By The Way albumig követtem, onnantól nekem úgy tűnt, hogy ugyanaz ismétlődik egyre kevesebb fantáziával és őszinte zúzással. Ebből következett, hogy a számok felét nem is ismertem, vagy csak rádióból. Az első nóta mindjárt egy ilyen "új" szám volt, közepesen ütött, de azt le lehetett mérni, hogy a cucc nagyon profin szól. És nem úgy profin, mintha CD-ről menne, hanem komoly koncerthangzást kevertek ki a hangmérnökök. Határozottan tetszett. Utána jöttek azért régebbi nóták is: Around The World, The Power of Equality, Give It Away, I Like Dirt, Californication és persze az Under The Bridge meg a Scar Tissue. Itt jegyzem meg, hogy az égő öngyújtó lengetése a lassúbb számokra itt ismeretlen, de hiányosság bepótolva. Irtó idegesítő azonban, hogy szinte mindenki telefonnal veszi videóra a koncertet. És ezt a koncert egész ideje alatt művelik nem is figyelve arra, hogy egyébként mi szól. Csak gratulálni tudok ahhoz a sok így felvett szarhoz, ami ezek után felkerül a Youtube-ra. Visszatérve amúgy a számokhoz, ahogy lemértem, a népek inkább ezeket szerették, velem együtt. Jól szóltak, a tagok is odatették magukat, ezek miatt tényleg megérte elmenni. Érdemes megemlékezni a profi vetítésről is, ami a zenekar mellett és mögött ment. Nagyon ki volt találva, nekem legalábbis tetszett. Összességében ebből a régebbi korszakból lehetett olyan 10 szám, a másik fele a műsornak újabb nótákból tevődött ki. Meg az időkitöltésből...

Konkrétan emiatt távoztam végül vegyes érzelmekkel. A zenekar ugyanis öreg. És nem korban (úgy is), de fellépésében. Igaz, hogy az olaszok nem igazán szeretik szerintem ezt a fajta zenét, az itteni közízléstől - még rock vonalon is - fényévekre van. Ha pedig nincs tombolás, akkor a fellépőktől sem várható, hogy 1000%-on nyomassák. Másrészről érződött az a rossz értelemben vett profizmus, ami mögöttük van. Egy jó bulit bárhol, bármikor lenyomnak, de valami hiányzott. Ehhez adódott hozzá még az új gitáros, Josh Klinghoffer zenekarba nem illő kinézete, és sokszor nem odaillő gitárjátéka is. Ugyan jól gitározott, de sokszor szétjátszotta a számot agyas szólókkal, ráadásul eléggé herélt énekhangja van, ami nem tett jót a vokálozós részeknek (pedig azokból van bőven). Utólag olvastam, hogy session gitáros, és ez nagyon hallatszott is. A koncert közel 10%-ában hallhattunk időkitöltő gitár-basszus párbajt, ami se nem szólt jól, de nem fordult át valamilyen számba, semmi. Csak agyaskodtak 5-6 hosszú percig, néha Chad Smith is beszállt, amikor kiderült, hogy jól dobol, de messze van attól a szinttől, hogy egyedül elszórakoztasson egy nagy rakás embert. Közben az népek álltak és várták, hogy történjen valami. És ilyen nem egyszer és nem kétszer volt. Valószínűleg az lehetett, hogy valaki megkérte az RHCP-t, hogy "van itt ez a fiatal srác, látna világot, meg minden, ti meg úgyis utaztok, nem vinnétek el?" "Hát, tud nehéz cuccokat cipelni, vagy ilyesmi?" "Ááá, nem az az alkat, meg tériszonyos is. De prüntyög valamit gitáron meg zongorán" "Akkor jöjjön el gitározni, éppen úgysincs senki, akit szerettünk volna, eltörte a kezét részegen deszkázás közben."

Másik érdekesség a ráadás előtti szünet volt. Ez annyira elhúzódott, hogy a közönség elkezdett hazafelé menni, és mi is már úgy voltunk, hogy itt tényleg nem lesz semmi. Végül majd' negyedóra után jöttek ki, valami bonyolultat tolhattak, az tarthatott ennyi ideig. De megérte: a Give It Away itt zúzott, meg sajnos két új - számomra ismeretlen - szám is, ami nem igazán illett ráadásnak. Ezen a ponton, 1,5 óra után a koncertnek vége volt.

És amilyet még nem láttam: a "vége" itt azt jelenti, hogy lekapcsolják a színpad fényeit, és lehet hazamenni. Se DJ, se valami zene a hangszórókból, semmi. És amikor egy nagyszínpadnyi ember elindul kifelé egy karámon keresztül, az egyrészt elég veszélyes, másrészt elég lehangoló, harmadrészt pedig egyáltalán nem ösztönzi a fogyasztást, ha már a fesztivál eredeti célját is figyelembe vesszük. Ki akarna úgy meginni még egy sört indulás előtt, hogy semmi zene nem szól, a nézőteret takarítják, és mindenki megy el? Egyetlen dolog miatt élveztem mégis ezt a befejezést: sosem volt még részem abban az élményben, amikor a Sziget utolsó napjának koncertje után indulok haza. Na, ez ilyen volt!

Mi is kiuszultunk az autóhoz, közben megnéztük, hogy az olaszok tonnaszám vásárolják a Red Hot pólókat és egyéb cuccokat. Még megálltunk egy kávéra az első Autogrillnél, aztán irány haza.

Ezt is láttuk, élmény volt, de egy kicsit sok érdekes felhanggal. Az RHCP sajnos úgy lett öreg zenekar, ahogy 10 évvel ezelőtt nem szerettem volna (számomra ellenpélda a Faith No More pl.), a régi számok jól szóltak, kicsit nosztalgiáztunk és azért jól éreztük magunkat. Ár-érték arányban azonban biztosan nem az év koncertje volt, de egyszer mindenki hallgassa meg, aki szereti / szerette, de még nem volt meg neki élőben.

Végül pedig beiktatnék pár illusztrációs célzatú képet azoknak, akik nem szeretnek olvasni.

1) Piros-fehér-zöld, igyuk meg a sört!

2) Red Hot

3) Végre egy részeg rajongó!!!

4) Az Ember

5) Sziget, utolsó nap

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.