Azzal kezdődött, hogy volt egy Özpetek filmvetítés tavaly márciusban, a Kinóban. Egy "apericinema", mint azt most már nagyon felvilágosultan tudom: tehát előbb svédasztalos evés, majd filmnézés. A terembe be lehetett vinni a tányérokat, szóval jó volt. A film olaszul ment. A főcím zenéje pedig nagyon tetszett. Nina Zilli énekelte.

Jó fél évvel később itt találtam magam Torinó közlében, majd a múlt hét elején láttam, hogy pénteken fellép az énekesnő és zenekara a Teatro Colosseóban. Természetesen nem lehetett kihagyni!

A színház weboldalán lehetett jegyet venni, amit annak rendje és módja szerint ki is nyomtattam. Amikor odaértünk, még mondtam is, hogy milyen hülyék az olaszok, hogy sorban állnak a pénztárnál jegyért, amikor a neten is meg lehet venni. A sor vége konkrétan kint állt a bejárat előtt. Húztunk is egyből a jegyszedő sráchoz, hogy bejussunk. Aki, szintén annak rendje és módja szerint visszatessékelt minket a hosszú sor végére. Ugyanis hiába nyomtattuk ki a jegyet, azzal még be kell állni a rendes sorba, ahol kikeresik a név szerinti, normál jegyünket. Nem emlékszem pontosan, hogy elhangzott-e "vaffanculo", illetve hányszor, de nem voltam boldog. Így 2012-ben nem nevezném túl korszerűnek a módszert, viszont legalább nagyon olasz. Ezután természetesen jól megőrzöm a jegyet!

A színház egyébként belül nagy, kényelmes és szép. Meg kicsit hűvös van benne. És nem utolsó sorban jó az akusztikája.

Az már az elején látszott, hogy San Remo fesztiválos életérzésből nem lesz hiány! Már maga a színház is, mint helyszín, majd a függöny fellibbenése után a színpadkép: két oldalra osztva a zenekar (basszus-dob-gitár jobbra, zongora-szaxofon-trombita balra), középen Ninának kihagyott hely, lépcső, öltöny, nyakkendő a zenekartagjain...tényleg úgy nézett ki, mint valami San remói TV-közvetítés, csak élőben. És hát nem tudtam nem a Nirvana In Bloom klipjére gondolni közben. Megállapítást nyert továbbá, hogy Nina Zilli egy figa della Madonna, ahogy itt mondják.

De ne szaladjunk ennyire előre. A zenekar magában kezdett egy intróval. Funkyból nem volt hiány, ez is az volt. Szólt, mint állat, felvezette Nina Zilli bevonulását, aki nagy tapsvihar és ujjongás keretében meg is érkezett. A leányzó végig nagyon magabiztosan uralta a színpadot, látszott, hogy minden róla szól. Nem utolsó sorban menő ruhája volt (később két másik menő ruhát is megcsodálhattunk, mert volt átöltözés is), illetve hozzá menő cipői, a végén egy olyan magas talpú, amit szerintem legtöbben felvenni sem tudnának.

Azután lendületesen ment tovább a koncert első fele, amiből leginkább a gitáros Gibson ES-335-jének hangja tetszett. Ezt persze már csak itthon kerestem ki, majd a szakemberek beszólnak, ha nem is az. Főleg funky / R&B / reggae vonalon mozogtak a nóták, de keveset ismertem. A saját számok között volt elég sok feldolgozás is, pl. Phil Collins You can't hurry loveja olaszul. Itt hallgathatóak / nézhetőek meg:

Továbbá angol nyelvű számokból is 4-5, amit az énekesnő simán abszolvált amerikai múltját felhasználva, New Yorkban és Chicagóban élt ugyanis egy ideig. Azt sajnáltam, hogy a zenekar inkább csak lekísért, mondjuk jobban odatehették volna magukat néha, kicsit több szóló jót tett volna a zenének, így olyan CD-szerű volt. Én nagyon belejöttem a hallgatásába ennek ellenére is, de ekkor jött a meglepetés.

Rendesen szünet volt a koncert felénél, mint a színházban szokás két felvonás között! Csak Olaszországban nem mennek ki a szünetben (De hogyan dohányoznak? Hogy isznak konyakot és Unicumot a színház büféjében? Érthetetlen...), hanem a helyükön ülve várnak. A szünet olyan 15 perces lehetett, utána ment tovább minden.

A legjobb a vége volt: egy hosszú instrumentális rész után, ahol végre a zenekar is zúzott, volt egy ráadás szám, majd taps, stb. A zenekar Nina Zillivel kivonult, majd vissza be a színpad első felére meghajolni. És ekkor a szokásos végtelenített, ütees tapsolást megelőzve megszólalt egy bossanova téma, amire ezek a színpadon elkezdtek koreográfia szerint táncolni, majd a szám végeztével kivonultak. Függöny le, vége. Ennyi!

(Olaszország őt küldte tavaly Bakuba, ahol persze nem nyert semmit, bár az ott előadott szám szerintem jóval gyengébb a többi számánál, úgyhogy nagyon nem is csoda.)

Fotók: Nina Zilli / Facebook és Pepe Fotografia

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.