Volt ugyan egy kis kihagyás, de most már megint itt vagyunk.

A kajálós vonalat folytatva csapjunk is bele a helyi kulturális eseményről szóló beszámolóba, ami – e helyi szokások szerint – természetesen az evéshez kapcsolódik.

Történt ugyanis, hogy agilitys barátaink, vagyis leginkább a lelkes edző meghívott minket a Casa Canada nevezetű turistaházba. Itt voltam legelőször túrázni, és már akkor szimpatikus volt a hely. Később az is felmerült, hogy itt szilveszterezzünk, de aztán nem. Mellékszál, de a Casa Canada név onnan származik, hogy 2006-os Téli Olimpiára több nemzet hozott egy házat, amit kiállítottak Torinóban. Az egyik ilyet (igen, a kanadait) sikerült megszereznie pár hegymászónak, akik szétszedték, beszámozták az alkatrészeit, és újra felépítették Torinótól mintegy 40km-re.

Szóval ebben a házban nem csak enni és aludni lehet, hanem rendeznek mindenféle eseményeket is. Ilyen volt a január 20-i Tre Cicli (ez a háromkerekű gyerekbringa neve, a névadás oka ismeretlen) koncert, persze vacsorával egybekötve. A Tre Cicli nem saját számokat játszott, hanem Guccinit. De erről majd később.

Tetézte az eseményt, hogy a házhoz az éjszakai erdőben kellett fel- és lemenni. Előtte meg egy szerpentinen csapattuk felfelé, ami néha még egysávosnak is szűk volt. Juditra itt rá is jött a para. A séta már nagyon hangulatos volt, meg is adta az alaphangot, visszafelé meg jól esett mozogni kicsit.

Amikor megérkeztünk, már meg volt terítve kb. 30-35 főre, és a zenekar is már ott volt. 20 EUR-t kellett befizetni, az mindent tartalmazott. Ilyen volt a pult alól előkerült helyi készítésű genepy is, amiről már volt szó a magyar vacsis post-nál. De ez mindent vitt! Valahogy kell majd szerezni itthonra is. Aztán el is kezdtünk enni. Először egy előétel tányért kaptunk mindenféle finomsággal. Judit azt hitte, hogy ennyi lesz a vacsora, és jól beevett ebből Ez hiba volt. Utána jött a pasta al forno (lasagnaszerű), a hússzelet zöldborsóval, meg a tiramisu. Mind szép mennyiségben. Hozzá vörösbor.

Rendesen el is nehezültünk, ahogy kell, ekkor került sor a genepy kóstolásra is. Utána mindenki keresett magának valami kényelmes helyet, és elkezdődött a koncert.

A zeneszámok Guccini repertoárjából származtak. Ő egy híres olasz énekes-gitáros. 1940-ben született, és nagyjából az „élet nagy kérdéseiről” énekel. Olyan híres, hogy még kaktuszt is neveztek el róla! A ’60-as évek végétől nyomatja, leginkább a ’70-es és ’80-as években volt aktív, de még 2010-ben is adott ki lemezt. Amolyan magyar Zorán. Semmiképpen sem Cseh Tamás (bár én egyiket sem szeretem). A fentiek miatt főleg a középkorúak tudják értékelni Guccinit. Maga a zene eléggé felejtős, nem is azon van a hangsúly. A szöveg meg olyan, hogy egyes olasz vélemények szerint azok sem mindig értik, miről szól, akik tősgyökeres olaszok. Ízelítőül itt az egyik híres száma, alatta a szöveg:

Mindenesetre hősiesen végighallgattuk, közben beszélgettünk a pultnál a másik csapattárssal. Az edző nagyon élvezte, ő még énekelt is a végén. El ne felejtsem: maga Jean Reno nagybőgőzött!

Végül lesétáltunk a hegyről, és hazagurultunk. Összességében egy nagyon jó kis este volt, és úgy is nagyon jól éreztük magunkat, hogy nem „jött át” Gucccini üzenete. Tehát:

1. Hegyen, turistaházban szórakozni jó!
2. Főleg, ha még jól is főznek, és finom dolgok kerülnek elő a pult alól.
3. Nem igaz, hogy az olaszok nem rúgnak be! A hegymászó arcok azért kitettek magukért, bár csak 1-2 emberre volt jellemző a túlzott alkoholfogyasztás, és az sem volt vészes.
4. Zorán Olazországban is csak Zorán…

(…de ezt ellensúlyozta a hegyi szerpentinen lefelé hallgatott Bob Marley.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.